A profi a másik hibájából, a dilettáns pedig a sajátjából tanul.

Bár, lehetséges, hogy a mai Való Világban már az is csodaszámba megy, hogy bárki bármit meg akar tanulni. 

Mondjuk írni. 

Írni? Hiszen írni minden első osztályos gyerek tud. Ja. 

De, hogyan, és mit? 

Most a HOGYAN kérdéskörével foglalkozom egy picit. 

Sajnos, azt tapasztalom, hogy abba a hibába esik néhány (önbizalomhiányát túlkompenzálni igyekvő) hivatásos író, újságíró - akinek adatott 2-3 kolumnányi terület valamelyik neves, printelt, színes magazinban -, hogy túlmisztifikálja az írást. 

Sőt, megsérti, és lenézi az olvasót azzal a LEKEZELŐ megközelítési móddal, hogy Ő tud írni, az olvasó meg tanuljon meg olvasni. 
Olvasni a sorok, a kaotikus gondolatok között? De kérdezem én, mi értelme az írásnak, az írásbeli kommunikációnak - mely adót és vevőt egyaránt feltételez -, ha nincs, aki felfogja azt, ami az én klaviatúrámból jön ki? 

A blogírók többsége kvázi "amatőr", a legjobb indulattal is (bár létezenek profi blogírók is szép számmal) kezdő író, aki tartsa szem előtt az íratlan törvényt. 
TISZTELD AZ OLVASÓDAT! FOGALMAZZ VILÁGOSAN, HOGY MEGÉRTSEN!

Ha, az írás CSUPÁN öncélú, rejtett, és az íróasztal fióknak, a titkos naplónak szánt bejegyzés, az merőben más helyzet. Megkockáztatom, a naplóban is fontos az igényesség, helyesség, szabatosság.

Ha viszont az a célom, hogy megosszak/megtanítsak BÁRMIT, akkor az legyen világos, jól felépített, áttekinthető, és olvasmányos. 

Ne unalmasan tankönyvi, és pikírt, mint ez a bejegyzés, hanem kreatív, jobb agyfélteke-vezérelt, amikor is két fázisra osztjuk az írásmű megalkotásának folyamatát.

Ezt nem tanítják a hagyományos iskolarendszerű képzésben, érdemes idefigyelni!

A szövegalkotás kreatív fázisában az a feladatunk, hogy megtöltsük a monitor ijesztően fehér felületét értékes mondatainkkal. Amikor ez megtörtént, akkor már csak a szöveg átolvasása, stilizálása, rendezése, javítgatása a teendőnk. 

Hogy miért javaslom ezt a módszert? 

Mert különböző agyterület szükségeltetik az első és a második fázishoz. Az első a kreatív(nem mondom, hogy értékesebb) tevékenység, a második pedig a racionális. 
A kreativitásért felelős agyrészletünk a jobb, a racionalitásért pedig a bal agyféltekénk a felelős.
A két agyfélteke tevékenységének "összekapcsolása" a corpus callosumon keresztül történik, mely igen bonyolult idegi folyamat.  

Úgy tudunk tehát a legtehetségesebb írókká válni, ha elfeledjük a magyar tanárnőnk intelmeit, ami valahogy így hangzott: 

Szépen írjatok, ne maszatoljatok! Mi ez a csúnya szamárfül? A sor elején kezdd a mondatot. A hármas tagolódásra is ügyeljetek gyerekek. Bevezetés, tárgyalás, befejezés. Nem emlékszel Pistike, az a csúnya szó l- ipszilonos?

Hát, kérdezem én, hogy lehet ennyi intelem terhe alatt szabadon szárnyalva alkotni? 

Még szerencse, hogy a klaviatúrának nincsen szamárfüle. :-)))

Néhány gondolat az úgynevezett tüskeszavakról legkedvesebb újságíró tanárom, Harle Tamás után szabadon. 

Stílszerűen a tüskékhez kerestem egy kertépítő oldalt, a Kapanyelet, "amire kertügyekben támaszkodhatsz". Ügyes a név és a szlogen is. Az olvasó ezek után elvárja hasonló frappánsan ütős írásokat.

A profi kertépítő (mert vitathatatlanul profi a szakmájában) így kezdi bejegyzését az ideális gyepszegélyekről:

"Szinte nincs olyan kert, ahol ne lenne füves terület, mert ez a legideálisabb természetes mozgástér és pihenőhely. Növényzet is párosul a pázsithoz, amelyet ágyásokba, csoportokba, esetleg szoliterként ültetünk. A gyepet a könnyebb fenntartás érdekében és az esztétika kedvéért ajánlatos valamilyen anyaggal elválasztani. Ennek vonalvezetése, minősége meghatározza a kert arculatát."

Húúúú, ez így uncsi!!!

"Izgalmas" téma: ideális gyepszegély. De valljuk be, mégsem az ideális társról, szeretőről, diétáról vagy hajszínről szól.

Tehát, ha a téma kevésbé izgalmas, akkor a szerzőnek kell azt érdekfeszítővé, érdekessé tennie, hogy az olvasó képes legyen végig olvasni azt, és ne kattintson el az első bekezdés után, mert akkor sajnos, sohasem tudja meg, hogy milyen tulajdonságokkal bíró gyepszegélyt válasszon a kertjébe.

Ily' hosszú és unalmas bevezetés után a végére hagyom a javaslatomat. 

Melegen ajánlom minden blogíró egyednek (direkt nem embert írtam) , hogy használjon TÜSKESZAVAKAT, amivel átvitt értelemben megbökdösi, megszúrja az olvasóját, hogy el ne aludjon. :-))) 

Hogy milyenek a tüskeszavak? Érdekesek. Nem hétköznapiak. Kezdők figyelmét a szinonimaszótár, haladókét pedig a kútfejük használatára biztatom.

Végezetül, az én elképzelésem szerint valahogy így kezdődött volna a gyepszegélyekről szóló írás:

"Az a szíp ződ gyep!" Mondta mindig Rajz János az Égiérő fűben.
De mitől is lehet szíp egy gyep? 
Többek között a kígyósan kacskaringózó, netán saját kezűleg fabrikált, vagy pedig szaki által gyártott gyepszegélytől...

Jó, jó, hallom a morgást, és az ellenvetést: - mi lesz így a komolysággal és a szakmaisággal?

Nem azt mondtam, hogy csináljunk viccet a mondanivalónkból, hanem tegyük azt olvasmányosabbá.

Hirtelen eszembe jutott egy idevágó, frappáns mondat a Step Up című filmből.
Az utcai táncos srác mondja a klasszikus balettet tanuló lánynak: "- Úgy beszéltek a táncról, mintha űrkutatás lenne."

Elő a tüskékkel kedves blogolók! Jó böködést kívánok!!

 A kevesebb sokszor több, tartja a mondás. Élő példa erre az alábbi bejegyzés. 

Az első mondat hosszú, túlságosan tagolt, és bonyolult. A második felesleges. 

http://vaciutca.blog.hu/2011/08/17/kapd_magad_utan_a_veszfeket?utm_medium=link&utm_campaign=bloghu_cimlap&utm_source=friss

A harmadiktól feláll a szőr a háton.

Csak a negyedik (!) mondattól jön a lényeg, ám az is hibásan. Eheti vagy e heti?  

És, legyen kedves elárulni nekem valaki, hogy mi az a hunglis.

Csak egy kötözködő záró gondolat a végére: mindig irigyeltem azokat az embereket, akik annyi szabadidővel bírnak, hogy képesek a legapróbb részleteket is megfigyelni, és tök felesleges dolgokat megszámolni. :-)))

Ja, és a címnek köze nincs az íráshoz. Vagy igen?

Idézek:

"Érettségi utáni nyáron táborban voltam valahol a világ végén. Volt ott egy srác, egy csoportba voltunk beosztva.

Kísérlet indul:

Sokan elkövetik a hibát, hogy unalmasan, hosszú bevezető után kezdenek bele a mondanivalójukba. Bevezetőt írnak, ráhangolódnak, mellébeszélnek. Úgy, mint most én is. 

Az olvasó már rég elkattintott valahová, máshová, mert nincs ideje kivárni, hogy mi lesz.

Ugye jobban tetszett volna, ha valahogy így kezdem ezt a bejegyzést:

Csak akkor tudsz dögös és megragadó lenni, ha a szövegeddel kitűnsz a többi lagymatag író közül.

Vagy: 

Csapj a lecsóba, úgy hogy messze fröcsögjön a szaftja!!!

HOGY MI A KÜLÖNBSÉG?

Fényévek.

Rohanó világot élünk.

"Nincs idő  a fájdalomra. Innen 4 perc az XY bevásárlóközpont.  Hívjon most, gyors megoldás, ha csak egy kicsi hiányzik."

Szerinted meddig időzik egy unalmas oldalon a rohanó olvasó?

Elolvassa a címet. Pipa. Átmentél az első rostán.

Majd elolvassa az első sort, legjobb esetben az első mondatot. Ha az dög uncsi, akkor (örökre) elveszítetted. 

Tehát azt javaslom, hogy csapj a közepébe, felejtsd el a BEVEZETÉS, TÁRGYALÁS, BEFEJEZÉS dedóban tanult módszerét. 

Csapd a serpenyőbe a hozzávalókat, had rotyogjon!

A cím az első szembeötlő és talán legfontosabb része az irományodnak. A cím sokat tud lendíteni és rontani is a tartalmi részen.

Hiába szerepel az első és legfontosabb helyen, mégis az író utolsó feladata elkeresztelni a művét. 

A gyermeket is csak megszületése után tudjuk elnevezni. Ugyan tudjuk, hogy Kati lesz, ha kislány, és Béla, ha fiú, de csak a megszületés pillanatában lehetünk biztosak  a dolgunkban. Nem ragaszkodhatunk mereven a Katihoz. :-))) Ugye világos, hogy miért?

Ha előre megadjuk a címet, azzal korlátok közé szorítjuk saját alkotói kreativitásunkat.

Most, - amikor neked írom ezt a pár sort - nincsen még címe a bejegyzésemnek. Csak azt döntöttem el, hogy a címadás jelentőségéről fogok írni. Bármi eszembe juthat, fűzhetem szabadon a mondatokat, hozhatok fel érdekes példákat.

Most például eszembe jutott a saját történetem. 

Írtam régen egy önéletírást. Előre elkereszteltem Hullámvasút névre. A fejezetek, a történet még csak köszönőviszonyban sem volt a címmel. Meg is kérdezte a mentorom: - ugye előre megvolt benned a cím? 

Éppen ezért kérlek, hogy előbb írd ki magadból a mondanivalódat, és utána nevezd nevén. 

Teljesen mindegy, hogy blogot, levelet, vagy bevásárlólistát írsz egy papírfecnire, egy nagyon fontos feladatod van, amivel magadról úgymond bizonyítványt állítasz ki. 

Ez nem más, mint a helyesírás, a helyesen írás.

Lehetnek briliáns gondolataid, ha azt helytelenül osztod meg, azonnal beskatulyáznak, rosszabb esetben negatív jelzőkkel illetnek. Levon a mondanivalód értékéből a rossz "külcsín", azaz a nyelvi hiba. 

Gondold el például azt a helyzetet, amikor megkapod a várva várt szülinapi ajándékot (ruhát, cipőt, könyvet, Cd-t) ütött-kopott dobozban, szakadt, zsírpacás csomagolópapírban. 

Ugye, hogy veszít a varázs a csillogásából?

Eltűnik a varázs akkor is, ha elolvassák a blogbejegyzésedet, és az hemzseg az elgépeléstől, az ordító helyesírási hibáktól, a magyartalanságtól.

És, ez csak az alap.

Következő bejegyzésemben megosztok veled néhány ötletet, amivel olvasmányosabbá teheted az írásaidat.